Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Az iSport komolyan érdeklődik a Toro Rosso iránt
Feltöltve: 2008-03-27 21:42
A GP2-es széria tavalyi bajnokcsapa, az iSport főnöke, Paul Jackson elárulta, hogy komolyan érdeklődik a Scuderia Toro Rosso felvásárlása iránt, azonban csak abban az esetben tesz ajánlatot, ha egy komoly, elkötelezett partnert talál maga mellé.    

Azzal, hogy a 2010-es idénytől tilos a kereskedelmi karosszériák használata a Forma-1-ben, a Red Bull birodalom feje, Dietrich Mateschitz – aki egyébként Gerhard Berger mellett 50%-os tulajdonosa a Toro Rossónak – kijelentette, a jövőben csak egy csapattal szeretné képviseltetni magát a sportban.

"Érdekes kérdés, és megmondom őszintén, hogy érdekel is a dolog" – mondta Jackson a GPWeek-nek, mikor a Red Bull fiókcsapatának esetleges felvásárlásáról kérdezték. "Azonban ahogy azt már korábban is mondta, csak azért nem akarok bekerülni a Forma-1-be, hogy növeljem a létszámot, és a GP2-es programot sem szeretném veszélyeztetni."

A szakember azonban úgy gondolja, hogy a Forma-1-ben is eredményesen szerepelne.

"Meggyőződésem, hogy az iSport sikeres tudna lenni a királykategóriában, azonban ahhoz, hogy bekerüljünk, meg kell találnunk a megfelelő partnert, aki mindenben mellettünk áll, és támogat."

"Az embereknek meg kell érteniük, hogy a felvásárlás még csak a kezdet. Nem elég, hogy van egy csapatod, ahhoz, hogy az jól szerepeljen, szakembereid áldozatos munkájára, és nem kevés anyagi befektetésre van szükség. Mindez pedig nem egyszerű feladat, de az élet a kihívásokról szól, nemdebár?" – tette hozzá Jackson.

Bár egyesek szerint az iSport riválisai, az ART Grand Prix és a Campos Grand Prix is érdeklődik a Toro Rosso esetleges felvásárlása iránt, mindkét csapat vezetője határozottan cáfolta a híreszteléseket.

"Nagyon sok kérdést kapunk ezzel kapcsolatban" – mondta az ART csapatvezetője, Nicolas Todt, aki egyébként a Toro Rosso francia versenyzője, Sebastien Bouradis menedzsere is egyben.

"Soha nem beszéltünk erről a Toro Rossóval. Az egyetlen kapcsolódási pont Sebastien Bourdais. Természetesen én is többet akarok, és egy nap talán sikerül feljutnunk az elitkategóriába, azonban jelenleg meg vagyok elégedve a helyzetemmel, és az ehhez kapcsolódó híreszteléseknek semmi valóságalapjuk nincsen" – tette hozzá a kisebbik Todt. 

Adrian Campos a következőkkel folytatta: "Nem, nem érdekel minket a csapat felvásárlása. Most csakis a GP2-re koncentrálunk, így azt kell mondjam, nem, nem érdekel minket a lehetőség."

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> f1vilag.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: négyszázhetvennyolc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu