Ma -9°C    Holnap -8°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Az F1 pontrendszere: Osztályelső lesz a 4-es tanulóból?
Feltöltve: 2008-05-17 21:35
Régi félelmeim testesültek meg a 2008-as világbajnokság harmadik futama után. Már 2003-ban azok mellett álltam, akik értelmetlennek tartották a pontrendszer megváltoztatását, ami egyre inkább erősödik bennem.    
Jól tudjuk, hogy a pontrendszer átalakításának akkor mi volt a jelentősége: megelőzni, hogy valaki már a nyár derekán megnyerje a világbajnokságot. Mint arra emlékszünk, 2001-ben és 2002-ben Michael Schumacher dominanciája miatt a bajnoki versenyfutás izgalommentesre szelídült, csak a második és harmadik hely maradt végig nyitott. 2003-ban a győzelemért járó 10 pontot változatlanul hagyták, de a többi helyezés értékét felemelték.

Így lehetett még esélye az utolsó futamon Raikkönennek a koronára, egyetlen (!) győzelmével a hat diadalt aratott Schumacherrel szemben.

Michael Schumacher visszavonult, ennek ellenére a jelenlegi (a 2004-esnél jóval kiegyenlítettebb mezőnynek) ostoba örökségül meghagyták az unalmas bajnokságra szabott értékelési formát.

Amikor valakit a szabályok győznek le, az nem egyszerűen hiba, hanem dőreség. A jelenlegi, 2003 óta érvényben lévő pontrendszer ordító hibáját hangsúlyozza ki a realitás. Mint azt idén is láthattuk, az első három versenyből egyszer győzedelmeskedett a McLaren, két futamot pedig a Ferrari nyert meg, mégis egy harmadik csapat, a BMW-Sauber vezetett a konstruktőrök között. Mondhatná valaki, hogy ez speciális eset, minek rajta felháborodni, talán lehetne igaza is, de a kérlelhetetlen matematika sajnos ellene szól: a pontértékek közötti minimális különbség azt hozza ki erősebbnek, aki többször fut célba.
Lássuk be: semmi sem zárja ki annak lehetőségét, hogy az idei konstruktőri bajnoki címet ne nyerhetné meg a BMW-Sauber, méghozzá egyetlen futamgyőzelem nélkül! Gondoljunk bele, felváltva nyerné az idei a futamokat a McLaren és a Ferrari, a BMW pedig mind a 18 csatát elveszíti, de megnyeri a háborút!?!

A kérdés az, hogy lehet-e valaki az osztály legjobb tanulója, ha csak négyeseket tud szerezni, de azt mindenkinél többször?
Két negyedik helyezés egyenlő egy győzelemmel (2 x 5 = 10 pont), ami véleményem szerint az összeadás miatt ordító hiba. A konstruktőrök közötti versenyben óriási léptekkel képes haladni az a csapat, amelynek mindkét autója célba tud érni. Ez már nem is annyira gyorsasági sport, sokkal inkább megbízhatósági világbajnoksággá változott át.

Hogy átlássuk a folyamatot, aminek következménye lett a jelenlegi faramuci helyzet, visszautalnék a közelmúlt Forma-1 pontozási szisztémáira. Csak az "újkori" módszereket nézzük át, amelyek a 80-as évektől álltak fenn. A legtovább érvényben lévő rendszer a befutási sorrendben: 9-6-4-3-2-1 pontozása volt.

Ennek több előnye is volt, de hátrányára egy példával világítok rá. Tételezzük fel, hogy az idénynyitón egy Williams autó győzött, megelőzve két McLarent. Akkor a futam után a nyilvánvaló győztes Williams csak második helyen állt a bajnokságban (9 pont), a legyőzött McLaren (6+4= 10 pont) mögött! Ez felettébb furcsa, egy csapat győz, és csak második a tabellán!

Ezért 1991-től a győzelemért járó pontszámot felemelték 10 pontra, továbbá holtverseny esetén a jobb helyezések döntöttek. Az előző példánál maradva, így már a Williams "jogosan" vezette a tabellát 10 pontjával, a szintén 10 pontos McLaren előtt!

Mivel az első és a második helyezés között 4 pont különbség keletkezett, adva volt a lehetőség a jelentős ponthátrány lefaragására. Ha szabad így fogalmaznom: értelme volt győzelmekre törni.

Jól példázta ezt az 1991-es szezon. Ayrton Senna 4 győzelemmel nyitotta a világbajnokságot, és senki sem gondolta, hogy lesz valaki, aki utol fogja érni. Nos, a Williams-Renault kocsik formajavulásának következtében Nigel Mansell egymás után nyerte a futamokat az év közepén, és óriási lépésekkel közelítette meg Sennát a pontversenyben.

Mint ahogy arra egyre több jel utal (maga Ecclestone is ráérzett, hogy rossz a pontozás, mert a nézők bajnokot, hőst, győztest akarnak látni a világelsőben, és nem lesi-puskást), előbb-utóbb át fogják alakítani az értékelési rendszert.

Jelenleg az indulók 40%-a jut vb-ponthoz, ami ostobaság. Ezzel szemben pl. 1989-ben 40 (tehát kétszer annyi nevezőből) csak hatan kaptak vb-pontokat, ami az indulók 15 %-át jutalmazta!

Véleményem szerint előre kellene gondolkodni a szabályalkotóknak, és megelőzni azt a feszültséget, amit egy ostoba értékelési rendszer képes okozni. A jelenlegi formának csak akkor volna értelme, ha kombinálnák egy régebben használatos regulával. Nevezetesen azzal, hogy csak 11 futam eredménye számítana be az összetettbe: Ha tehát valaki 12-szer pontszerző, akkor csak 11 eredményét viheti magával a végelszámolásba, így ki lenne zárva, hogy a gyengébb helyezések gyűjteményével prémium helyezést lehessen összekuporgatni…
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> f1vilag.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kétszázhatvannégy 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu