A kétszeres világbajnok jelenleg a Renault-nál vezet, ám még nem biztos, hogy jövőre is a franciáknál marad. Bár egyre több olyan hír lát napvilágot, amely szerint Alonso nem vált csapatot, a pilóta többször is kijelentette már, hogy még nem döntött jövőjéről.
A McLaren-Mercedes egyébként minden bizonnyal nem szerepel a spanyol versenyző jövő évi lehetőségei között, ám Alonso egy sajtótájékoztatón elárulta, egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy egyszer ismét a wokingiaknál vezessen.
"Én olyan valaki vagyok, aki soha nem mondja azt valamire, hogy lehetetlen, de sok dolognak kellene megváltoznia a McLarennél ahhoz, hogy visszatérjek oda"- idézte az f1-live.com Alonsót, aki arról is beszélt, nem igaz, hogy az is közrejátszott távozásában, hogy Lewis Hamiltonnal nem volt éppen felhőtlen a viszonya.
"Közvetlenül vele sosem volt problémám. Ő egy pilóta, akit tisztelek. Az igaz, hogy nem jöttünk ki jól egymással, de ez inkább a csapat hibája volt, illetve amiatt volt, ahogyan a főnökök kezelték ezt a kérdést. Tisztelem őt, mert második éve van a Forma-1-ben, és nagyon jó munkát végez"- tette hozzá a kétszeres világbajnok.
|