Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Alonso nyertre a káoszfutamot az éjszakai Szingapúrban
Feltöltve: 2008-09-28 16:32
Fernando Alonso győzelmével zárult a sport történetének első éjszakai futama, ahol kétszer is pályára küldték a biztonsági autót. A Renault spanyolja mögött Nico Rosberg végzett, akit Lewis Hamilton követett a harmadik helyen, míg Massa egy baki után az utolsó előtti lett.    
Fernando Alonso a tizenötödik pozícióból rajtolva, szenzációs győzelmet aratott. A Renault ezzel két év után ismét felállhatott a dobogó legmagasabb fokára, melyre legutóbb a 2006 októberében megrendezett Japán Nagydíjon volt példa.

A spanyol pilóta a lehető legjobbkor hajtott ki a boxba, pontosan azelőtt, hogy csapattársa, falnak csapat volna autóját, ami miatt beküldték a biztonsági autót.

Alonso onnantól kezdve irányítása alatt tartotta a versenyt, és hibátlan vezetést bemutatva,megszerezte a győzelmet a Williams német versenyzője, Nico Rosberg, és a bajnokság éllovasa, Lewis Hamiton előtt.

A pole pozícióból induló Felipe Massa remekül kapta el a rajtot, és magabiztosan tartotta vezető pozícióját Lewis Hamilton előtt, akit a bajnoki címvédő, Kimi Raikkönen követett a harmadik helyen.

Kubica szépen tartotta negyedik pozícióját, ám Kovalainen visszacsúszott az ötödikről a hetedik helyre, míg Sebastian Vettel ötödikként teljesítette az első kört. A mezőny egyébként szépen elrajtolt, a hátsó régiókban sem történt komolyabb ütközés.

Miközben az élen álló Massa folyamatosan növelte előnyét Hamiltonnal szemben, akit tisztes távolságból Raikkönen követett, a kilencedik pozícióban autózó Jarno Trulli borzalmasan lassú köröket autózott, így szinte a komplett mezőny megérkezett mögé.

A Williams versenyzői, Nico Rosberg és Kazuki Nakajima folyamatosan próbálkoztak az előzéssel, ám csak körökkel később tudták kifékezni a Toyota olasz versenyzőjét, aki mellett Alonso és a többiek is elmentek.

A kiállások első körét Fernando Alonso kezdte meg a 12. körben. A Renault spanyolja könnyű autóval kezdte meg a futamot, és a tizenegyedik pozícióból állt ki tankolni. A kétszeres világbajnok azonban akkor még nem is sejtette, milyen kiváló taktikát választott – a későbbi biztonsági autós periódus miatt.

Közben Raikkönen rákapcsolt, és folyamatosan futotta meg a jobbnál jobb időket, és néhány kör alatt két másodpercet faragott hátrányából Hamiltonnal szemben. Igen ám, de innentől elszabadult a pokol…

A tizenötödik körben Nelsinho Piquet a tizenhetes íven elvesztette autója felett az uralmát, megpördült, és a pálya szemközti betonfalába csapódott. A Renault brazil versenyzője szerencsére sérülés nélkül megúszta az esetet, ám azonnal pályára küldték a biztonsági autót.

Bár a boxutca zárva volt, többen kihajtottak tankolni, így Rosberg és Kubica már akkor tudhatta, hogy büntetést fog kapni.

Amint viszont zöldre váltott a lámpa, a mezőny teljes létszámával behajtott a boxba. Elsőként a Ferrari élen álló versenyzője, Felipe Massa látogatta meg szerelőit, akit szépen sorban a többiek követtek.

A brazil pilóta ugyan zöld jelzést kapott, ám a töltőcső még autóján volt. Massa azonnal kilőtt, és tőből kiszakította a töltőcsövet, és azzal hajtott tovább a boxutcán, majd a kijárat előtt félreállt. A Ferrari szerelők amint tudtak, a segítségére siettek, és bár nem volt egyszerű leszedni az autóról a beszorult csövet, végül sikerült nekik, és Massa tetemes hátrányban ugyan, de folytathatta a körözést.

Egy jó ötperces közjáték után, a huszadik körben ismét elrajtolhatott a mezőny. Az élen a Williams német versenyzője, Nico Rosberg állt, akit Trulli és Fisichella követett a második, illetve a harmadik helyen, ám ők egy kiállásos taktikán voltak.

Kubica a negyedik helyen tanyázott Alonso előtt, akit a Red Bull duója követett. Lewis Hamilton a másodikról visszacsúszott a nyolcadik pozícióba, ám nem meglepő módon a Ferrari volt a biztonsági autó pályára küldésének legnagyobb vesztese, hiszen Raikkönen a tizenötödik, Massa pedig az utolsó helyen tanyázott, aki ráadásul még egy áthajtásos büntetést is kapott, amiért nem biztonságosan engedték ki a boxból.

Rosberg már több mint tizennégy másodperccel vezetett Trulli előtt, ám a Williams német pilótája egy tíz másodperces stop & go büntetést kapott, ahogy a negyedik helyen autózó Robert Kubica is, ugyanis mindketten rosszkor voltak kint a boxban.

Ezzel pedig hatalmas lehetőség nyílt meg Alonso előtt, aki az első helyen találta magát, miután Trulli és Fisichella is meglátogatta szerelőit első és tervezett utolsó kiállásán. Rosberg a büntetését követően visszatért a kétszeres világbajnok mögé, akit Coulthard és Hamilton követett a harmadik, illetve a negyedik helyen.

A Red Bull skót versenyzője azonban nagyon visszafogta a bajnoki éllovast, aki egyszerűen nem talált fogást Coulthardon. A Ferrari duója, Kimi Raikkönen a tízedik, míg Massa egy újabb kiállást követően csak az utolsó előtti, tizenhatodik helyen autózott.

Húsz körrel a vége előtt Fernando Alonso kiállt a boxba, hogy megtankolják autóját a verseny végéig. A Renault szerelői fantasztikusan dolgoztak, és a kétszeres világbajnok visszatért a vezető pozícióba, közvetlenül Coulthard és Hamilton elé. A McLaren brit versenyzője azonban kihasználva a skót figyelmetlenségét, átvette tőle a második helyet.

A kiállások utolsó körét követően Fernando Alonso magabiztosan vezetett, akit közel húsz másodperces lemaradásban Nico Rosberg követett, akire rohamléptekben zárkózott fel Hamilton. Raikkönen közben kiállt tankolni, és visszatért Glock mögé az ötödik helyre, míg Trulli egy műszaki probléma miatt feladta a küzdelmet.

Az időkülönbségek azonban nullázódtak, ugyanis ismét pályára küldték a biztonsági autót, miután Sutil a tizennyolcas kanyarban falnak csapta autóját. A Force India német versenyzője el akarta kerülni az előtte megpördülő Massát, ám nyílegyenesen beleállt az alagút előtti kanyarban.

A mezőny teljesen összeállt, és kilenc körrel a vége előtt ismét elengedte a mezőnyt a biztonsági autó.

Alonso kiválóan kapta el a repülőrajtot, ellógott a mögötte érkező Rosbergtől. Hamilton ugyan mindent megtett annak érdekében, hogy elmenjen a Williams német versenyzője mellett, ám a brit visszavett, mert belátta, nem érdemes kockáztatnia.

A negyedik helyet Glock autózott, akit a Ferrari finnje, Kimi Raikkönen követett az ötödik pozícióban, ám a finn versenyző három körrel a vége előtt túlságosan rádobta autóját a kerékvetőre a vitatott tízes sikánban, és összetörte Ferrariját, ami egyben azt is jelentette, hogy az olasz csapat egyetlen pontot sem szerzett Szingapúrban.

A pontszerzők sorát Sebastian Vettel (Toro Ross), Nick Heidfeld (BMW Sauber), David Coulthard (Red Bull Racing), és Kazuki Nakajima (Williams) zárta. Massa az utolsó előtti lett, egyedül a Force India olasz versenyzőjét, Giancarlo Fisichellát tudta megelőzni.

A Ferrari számára borzalmasan végződött a verseny, az olaszok hatalmasat hibáztak Massa kiállásánál, aki elrántotta a töltőcsövet, és bár folytatni tudta a körözést, már itt véget ért számára a küzdelem. Csapattársa, Kimi Raikkönen pedig az utolsó körökben falnak csapta autóját, így a Ferrari nulla ponttal távozhat Szingapúrból, mellyel a McLaren átvette a vezetést a konstruktőrök versenyében.

 

Szingapúri Nagydíj, verseny:
1.  Alonso        Renault               (B)  1h57:16.304
2. Rosberg Williams-Toyota (B) + 2.957
3. Hamilton McLaren-Mercedes (B) + 5.917
4. Glock Toyota (B) + 8.155
5. Vettel Toro Rosso-Ferrari (B) + 10.268
6. Heidfeld BMW Sauber (B) + 11.101
7. Coulthard Red Bull-Renault (B) + 16.387
8. Nakajima Williams-Toyota (B) + 18.489
9. Button Honda (B) + 19.885
10. Kovalainen McLaren-Mercedes (B) + 26.902
11. Kubica BMW Sauber (B) + 27.975
12. Bourdais Toro Rosso-Ferrari (B) + 29.432
13. Massa Ferrari (B) + 35.170
14. Fisichella Force India-Ferrari (B) + 43.571
15. Raikkonen Ferrari (B) + 4 kör

Leggyorsabb kör: Raikkonen, 1:45.599

Kiesők:

Trulli Toyota (B) 51
Sutil Force India-Ferrari (B) 50
Webber Red Bull-Renault (B) 30
Barrichello Honda (B) 15
Piquet Renault (B) 14
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> f1vilag.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatszáznegyvennégy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu