Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

A Renault számára fordulópont volt a Spanyol GP
Feltöltve: 2008-05-02 22:31
A Renault vezetése annak ellenére is fordulópontnak tartja a Spanyol Nagydíjat, hogy Fernando Alonso egy váratlan motorhiba miatt nem tudta kihozni a maximumot az időmérő edzésen elért kiváló eredményéből.    
Fernando Alonso az első sorba kvalifikálta magát hazai versenyén, bár mindenki tisztában van azzal, hogy ez nagyban agresszív stratégiájának volt köszönhető.

Mindezek ellenére a francia alakulat szemmel láthatóan javult az európai futamok nyitóállomása előtt, és az R28-as modell közelebb került riválisaihoz.

A Renault szakembere, Denis Chevrier nem győzi hangsúlyozni, mennyire fontos volt csapata számára az elmúlt verseny, még úgyis, hogy Alonso egy motorhiba miatt idő előtt feladni kényszerült a küzdelmet.

"Igen, fordulópont volt az elmúlt verseny. Meg kellett már mutatnunk, hogy igenis képesek vagyunk a fejlődésre. Az első három versenyen a vártnál gyengébben teljesítettünk, most viszont megmutattuk, hogy nem felejtettük el, mi a dolgunk" – mondta Denis Chevrier.

Annak ellenére, hogy a Renault jól ment Spanyolországban, Chevrier tisztában van azzal, hogy a következő futamnak helyet adó Török Nagydíjon is jól kell majd teljesíteniük, mert csak akkor mondhatják el magukról, hogy valóban sikerült előrelépést elérniük.

"Tíz napot kell még várnunk, hogy megtudjuk, valóban sikerült-e javítanunk autóink teljesítményén, vagy csak Barcelonában voltunk jobbak, amely pályát nagyon jól ismerünk."

"Most egy újabb kemény hétvége vár ránk Törökországban, és ha ismét sikerül harcba szállnunk az időmérő harmadik etapjába való bejutásért, akkor valóban javult a teljesítményünk" – tette hozzá Chevrier.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> f1vilag.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: nyolcszáznegyvenhét 
 
 
Régiónkból több százan csatlakoztak a Keresd a helyit kampányhoz
A Keresd a helyit! elnevezésű kampány a helyi élelmiszerek fogyasztására ösztönöz.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu