Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

A Renault elárulta, üres tankkal ment Alonso
Feltöltve: 2008-04-26 22:50
A Renault főmérnöke, Pat Symonds elhintette, hogy Fernando Alonso könnyű autóval fogja megkezdeni a holnapi Spanyol Nagydíjat, miután az előkelő második helyen végzett a mai időmérő edzésen.    
Az ITV-nek adott nyilatkozatában Symonds elmondta, hogy bár csapata rengeteget fejlődött az elmúlt hetekben, a Renault igen kreatív volt Alonso stratégiájának megválasztásakor.

"Természetesen a stratégiának is köze van a mai kiváló eredményhez" – mondta a szakember. "Azonban boldog vagyok, hogy mindenki számára egyértelmű, hogy a kemény munka meghozta a gyümölcsét."

"Jó látni, hogy Nelsinho is az első tízben végzett, ez az első alkalom, hogy bekerült az időmérő utolsó körébe. Azt hiszem, nem mondok el nagy titkot, ha megerősítem, más stratégián vannak versenyzőink."

Arra a kérdésre, hogy a Renault miért választott két ennyire különböző stratégiát, Symonds a következőket felelte: "Minden versenyző másképpen autózik. Rengeteget javítottunk az autó vezethetőségén, ahogy azt már az első edzéseken elért eredményeink is bizonyították. Nelsonnak még tanulnia kell, így nem lett volna sok értelme annak, ha neki is ennyire agresszív stratégiát választunk."

Annak ellenére, hogy Alonso könnyű autóval vág majd neki a holnapi megmérettetésnek, Symonds mindenképpen jó eredményt vár csapatától a versenyen.

"A vasárnap számít, és bízunk benne, hogy jók leszünk a versenyen. Természetesen örülünk annak, hogy az első sorban vagyunk, és meggyőződésem, hogy a versenyen is jók leszünk" – tette hozzá Symonds.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> f1vilag.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: ötvenkilenc 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu