Nico Rosberget eredeti szerződése mindössze a 2008-as idény végéig kötötte a grove-i bázisú gárdához, 2007 végén azonban úgy döntöttek, hogy további egy évvel hosszabbítják meg érvényben lévő kontraktusát.
A német pilóta december végén elárulta: bízik abban, hogy részese lehet a Williams istálló felemelkedésének, s amennyiben a csapat versenyképes autót bocsát rendelkezésére, semmi sem állhat a további együttműködés útjába.
"Egy kicsit meglepődtem, hogy boldog volt, amikor aláírt velünk" - mondta Frank Williams. "Attól féltem, hogy a McLarenhez igazol, és kissé meglepődtem, hogy mégsem."
Mint azt korábban sejteni lehetett, Rosberg volt a McLaren-Mercedes egyik lehetséges opciója arra, hogy betöltse a Fernando Alonso távozásával megüresedő versenyzői pozíciót. Ennek érdekében - mint azt Frank Williams megerősítette - a McLaren készen állt arra, hogy kivásárolja pozíciójából a német versenyzőt, a Williams azonban tartotta magát eredeti feltételeihez és nem mutatott érdeklődést az üzlet iránt.
"Nem mehetett volna oda az idei évben, érvényes szerződése volt, de 2009-re meg volt a lehetőség erre. Opciónk volt rá a 2009-es szezonra, de nagyon nehéz kikötések voltak, amik a konstruktőri helyezésünkre korlátozódtak. Nem tudtunk garanciát vállalni arra, hogy ezeket teljesíteni tudjuk."
"Soha nem fordult komolyra a dolog. Kaptunk egy kiváló ajánlatot, tudni lehet, hogy kitől, nagyon szép összeg állt benne, de soha, soha nem vitattuk meg."
"Miért ajándékoznánk el a korona ékszereit? Miért vesződjünk azzal, hogy egy másodpercet javítsunk az autón, ha elajándékozunk fél másodpercet egy versenyzővel?" |