Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

A Ferrarié az első sor Monte-Carlóban
Feltöltve: 2008-05-24 21:35
A Ferrari párosa, Felipe Massa és Kimi Raikkönen végzett az első két helyen az időmérő edzésen Monacóban. A második sorban a McLaren duója, Hamilton és Kovalainen foglalhat majd helyet, míg Kubica és Rosberg sorakozhat majd fel a harmadik sorban a holnapi versenyen.    
Azt követően, hogy a szombat délelőtti utolsó szabadedzésen nyirkos, vizes pálya fogadta a versenyzőket, sőt még az eső is eleredt, az időmérő száraz időben zajlott le Monacóban.

Első etap

Az első mért kört a Red Bull Racing skót versenyzője, David Coulthard futotta meg, akit a Toro Rosso duója, Vettel, és csapattársa, Bourdais követett.

Az élmenők közül elsőként Heikki Kovalainen teljesítette első gyorskörét. A McLaren finn pilótája ugyan a második szektorban még lassabb volt az addig élen álló Vettelnél, a végére javított és 1:16.806-os idejével az élre ugrott.

A Ferrari világbajnoka, Kimi Raikkönen is megtette első mért körét, ám a finn nem tudta megverni honfitársát, és három századdal lemaradva Kovalainen mögött, be kellett érnie az ideiglenes második hellyel.

A Ferrari brazilja, Felipe Massa megelőzte csapattársát, miközben a Williams német versenyzője, Nico Rosberg 1:16.116-os idejével felugrott az élre. A Ferrari duója nem sokkal később ismét átvette a vezetést, ám Lewis Hamilton 1:15.582-es idejével könnyedén állt az élre.

A BMW versenyzői az utolsó pillanatokig kivártak. Kubica viszont tudta, mit csinál, ugyanis azonnal felugrott Massa mögé az ideiglenes ötödik helyre, amit később Rosberg elhappolt tőle. Időközben Kovalainen 1:15.295-ös idejével az élre állt, három tizeddel megelőzve csapattársát, ám az utolsó utáni pillanatban Massa 1:15.190-es idejével megnyerte az első etapot.

Nelsinho Piquet ismét kiesett az első etapban, így a Renault brazilja komolyan elkezdhet aggódni azon, vajon befejezheti-e az idei évet a franciákkal. A Toro Rossónak sem sikerült a bravúr, a Red Bull fiókcsapata nem tudta bevinni új autóját a második etapba.

Alonso és Heidfeld is relatíve gyengén teljesített, az említett két versenyző nem kizárt, hogy már az esős futamra beállított autóval körözött az első etapban. A Monaco-specialista, Giancarlo Fisichella nagy meglepetésre csak az utolsó pozícióban végzett, valószínűleg az olaszt Barrichello feltartotta, ezért hívták be őket a sportfelügyelők.

Az első etap után a következő versenyzők búcsúztak: Sebastien Bourdais (Toro Rosso), Nelsinho Piquet (Renault), Sebastian Vettel (Toro Rosso), Adrian Sutil (Force India), és Giancarlo Fisichella (Force India).

Második etap

Az első mért kört a tavalyi két év futamgyőztese, Fernando Alonso teljesítette, azonban a világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen 1:15.404-es idejével több, mint egy másodpercet adva a spanyolnak, átvette a vezetést.

A Ferrari finn pilótáját csapattársa, Felipe Massa váltotta az első helyen, akinél három tizeddel bizonyult gyorsabbnak. Raikkönen időközben visszacsúszott a harmadik helyre, miután Hamilton is elment mellette.

Az élen álló Felipe Massa kivételével, az összes versenyző kihajtott a pályára az utolsó percekben, hogy teljesítse utolsó gyorskörét. Elsőként a Williams német versenyzője, Nico Rosberg futotta meg mért körét a keményebb keverékű abroncsokon, és nem egészen két tizeddel lemaradva Massa mögött, felugrott a második pozícióba.

Míg Kubica Raikkönen mögött a hatodik lett, csapattársa, Nick Heidfeld nem jutott be a harmadik körbe. Alonso az utolsó pillanatban megfutott 1:15.827-es idejével a kilencedik lett, így bebiztosította magának az indulás jogát a harmadik harmadba, miközben Coulthard az alagút után falnak csapta Red Bullját.

A skót versenyző a sikán előtt vesztette el uralmát autója felett, és csapta a szalagkorlátnak az RB4-es modellt. Az edzést nem kellett megállítani, ugyanis mindez már a leintés utáni gyorskörén történt.

Bár Coulthard bekerült az utolsó körbe, autója olyannyira összetörött, hogy nem tudta folytatni a körözést.

A második etap után a következő versenyzők búcsúztak: Timo Glock (Toyota), Jenson Button (Honda), Nick Heidfeld (BMW Sauber), Kazuki Nakajima (Williams), és Rubens Barrichello (Honda).

Harmadik etap

Az eddigi futamokkal ellentétben, a versenyzők már az elején megkezdték a csatát a pole pozícióért. Elsőként a McLaren versenyzői álltak az élre, Rosberg is jól ment a lágyabb keverékű abroncsokon, ám az etap felénél Raikkönen 1:16.112-es idejével átvette a vezetést ellenfeleitől.

Annak ellenére, hogy csütörtökön még a szuper lágy keverékű gumikra panaszkodtak, úgy tűnik, a Ferrari megoldást talált a problémára, és kiválóan ment a fehér csíkkal ellátott abroncsokon.

Időközben Kubica is teljesítette mért körét, a lengyel egy tizeddel lemaradva Raikkönen mögött, felugrott a második helyre.

Raikkonen azonban semmit nem bízott a véletlenre, utolsó gyorskörén kiválóan ment, majd’ három tizedet javított addigi legjobb idején, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy maga mögött tartsa csapattársát, Felipe Massát, aki 1:15.787-es idejével, 28 ezreddel bizonyult gyorsabbnak nála.

A harmadik helyen mindössze 52 ezreddel lemaradva a pole pozícióban végző Massától, Hamilton végzett, akit csapattársa, Heikki Kovalainen követett a negyedik helyen. Kubica az ötödik lett a BMW-vel, míg Rosberg a hatodik pozícióban végzett. Az első tíz sorát Fernando Alonso, Jarno Trulli, Mark Webber, és az utolsó etapot kihagyó David Coulthard zárta.

 

Monte-Carlói Nagydíj, időmérő edzés:
 1. Massa        Ferrari      (B)  1:15.190  1:15.110  1:15.787
2. Raikkonen Ferrari (B) 1:15.717 1:15.404 1:15.815
3. Hamilton McLaren (B) 1:15.582 1:15.322 1:15.839
4. Kovalainen McLaren (B) 1:15.295 1:15.389 1:16.165
5. Kubica BMW Sauber (B) 1:15.977 1:15.483 1:16.171
6. Rosberg Williams (B) 1:15.935 1:15.287 1:16.548
7. Alonso Renault (B) 1:16.646 1:15.827 1:16.852
8. Trulli Toyota (B) 1:16.306 1:15.598 1:17.203
9. Webber Red Bull (B) 1:16.074 1:15.745 1:17.343
10. Coulthard Red Bull (B) 1:16.086 1:15.839 ---
11. Glock Toyota (B) 1:16.285 1:15.907
12. Button Honda (B) 1:16.259 1:16.101
13. Heidfeld BMW Sauber (B) 1:16.650 1:16.455
14. Nakajima Williams (B) 1:16.756 1:16.479
15. Barrichello Honda (B) 1:16.208 1:16.537
16. Bourdais Toro Rosso (B) 1:16.806
17. Piquet Renault (B) 1:16.933
18. Vettel Toro Rosso (B) 1:16.955
19. Sutil Force India (B) 1:17.225
20. Fisichella Force India (B) 1:17.823
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> f1vilag.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: nyolcszáznegyvennégy 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu