Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

A Ferrari és a McLaren közelebb került a többiekhez
Feltöltve: 2008-03-06 23:14
A Williams istálló technikai igazgatója, Sam Michael úgy gondolja, hogy a McLaren és a Ferrari nem lesz akkora előnyben a többiekkel szemben a 2008-as idényben, mint a tavalyi évben volt, bár a téli teszteken látottak alapján sokan ezt gondolhatják.    
A brit és az olasz gárda dominanciájával zárult a 2007-es bajnsokság, amit az is bizonyít, hogy minden egyes versenyt az említett két csapat versenyzői nyertek meg.

A téli teszteken látottak alapján sokan már most úgy érzik, lefutott az idei bajnokság, ugyanis a Ferrari és a McLaren jócskán elhúzott a többiektől, így biztosan közülük kerül ki a végső győztes.

Mindezek ellenére Michael úgy gondolja, hogy a követő boly sokkal közelebb lesz az élen álló két csapathoz a jövő hétvégén megrendezésre kerülő szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, mint azt bárki is gondolná.

"Úgy gondolom, hogy a Ferrari és a McLaren, valamint a többiek közötti különbségek csökkentek" – mondta az ausztrál szakember. "Nyilvánvalóan továbbra is előnyben vannak a többiekkel szemben, azonban ez az előny már nem akkora, mint a tavalyi évben volt. Véleményem szerint az előnyük megfeleződött."

Michael úgy gondolja, hogy egyelőre még túl korai arról beszélni, hogy harcba szállhatna-e a Ferrari és a McLaren mögött a harmadik helyért.

"Ott vagyunk a követő bolyban" – mondta. "Némely pályán mi leszünk jobbak, máshol pedig a többiek. Azonban szoros lesz a küzdelem. Már a téli teszteken is láthattuk, hogy minden egyes helyszínen más és más volt előnyben. Nem lesz egyszerű, de ez mindenképpen jót tesz a Forma-1-nek."

Bár a csapat résztulajdonosa, Patrick Head a hét elején kijelentette, a Williams a dobogós helyezéseket célozza meg az idei évben, a gárda német versenyzője, Nico Rosberg nem számít azonnali sikerekre.

"Ahhoz, hogy a dobogóra kerüljünk, négy autónak ki kell esnie, így nem hiszem, hogy erre kellene alapoznunk" – mondta. "Ha egy botlás kell ahhoz, hogy elérd a célod, akkor jobb, ha nem is mondod ki, mi az. Természetesen célunk az, hogy felálljunk a dobogóra, és ez lehetséges is, de én jobb szeretem, ha nem beszélünk eredményekről, különösen akkor nem, ha az nem csak rajtunk múlik."

"Egy újabb jó évet szeretnék. A tavalyival minden rendben volt, erre szeretnék építeni. 2007-ben egyenletes teljesítményt nyújtottunk, ezt szeretném folytatni, és persze élvezni, amit csinálok" – tette hozzá Rosberg.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> f1vilag.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kilencszázhetvenkettő 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu