Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Vergoossen: Tudtam, játszania kell
Feltöltve: 2008-01-16 02:43
Hétfő – szünnap. A PSV-nél, nem Eindhovenben. A holland bajnokcsapat játékosai előszeretettel szívódnak fel, tűnnek el a cityből, edzés híján legfeljebb a lustaság vagy a hivatalos ügyek intézése tartja őket a Philips-városban, mint Dzsudzsák Balázst is, aki délután beköltözött – ideiglenes – apartmanjába.     

Valaki mindamellett ekkor is a színpadon áll: az „eseménytelenség” napján az aranyérmes vezetőedzőjével, Sef Vergoossennel beszélgetett a Nemzeti Sport munkatársa.

A szakember elmondta, úgy tudta, Balázs júliusban csatlakozik a kerethez, de amikor végignézte a DVD-jét, megkérdezte a sportigazgatót: nem mehetne-e hozzájuk a játékos már januárban?

Dzsudzsák Balázs

- Meg is indokoltam, miért: ahhoz a szisztémához, amelyet a PSV-vel játszatni kívánok, tökéletesen illeszkedik. Végigelemezve másik tucatnyi felvételt, arra a megállapításra jutottam, hogy a PSV az utóbbi időben „megfeledkezett” a szélsőjátékról, ha offenzíváról volt szó, minden ellenfelén középen akart áttörni - mondta Sef Vergoossen. - Balázs az első edzésen jó benyomást tett a társaságra, edzőkre és játékosokra egyaránt. Nyitott szellemiségű, őszinte ember és csapatjátékos. Mentálisan, technikailag rendben van, a Fortuna Sittard és a Feyenoord elleni mérkőzésen pedig azt is bizonyította, hogy taktikailag érett, érti, mit kérek tőle, átlátja a játékhelyzeteket. A Fortunával vívott edzőmeccs után az újságírók sem kételkedtek benne, hogy a PSV értékes futballistát nyert a szerződtetésével. Nem csupán az én döntésem volt, hogy játszik a Feyenoord ellen, habár az utolsó szót én mondtam ki. Csütörtökön, miután visszatértünk a belgiumi edzőtáborból, kértem a segítőimet, gondolják át, milyen kezdőcsapatot küldenének pályára a De Kuipben. A bal oldali támadó posztján valamennyi cetlin Balázs neve szerepelt, s én is tudtam, játszania kell. Kreatív futballista, olyan szélső támadójátékos, amilyen nem volt a PSV-ben. Örömmel láttam, hogy fizikailag is bírta a tempót. Tíz perccel a Feyenoord-mérkőzés lefújása előtt a kispadon azon tanakodtunk, hogy még egy cserét végrehajtunk. Felvetődött bennem, hogy kihajthatta magát, ezért lehívom. Csakhogy egy percen belül két sprintet is levágott a két tizenhatos között, ami eldöntötte a kérdést: nincs semmi gond, a pályán marad. (fotó: psv)

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> dvsc.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: negyvenkilenc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu