Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Sidibe eddig még nem írta alá a nyáron lejáró szerződésének meghosszabbítását
Feltöltve: 2007-12-29 04:55
Ibrahim Sidibe eddig még nem írta alá a nyáron lejáró szerződésének meghosszabbítását. -írja a klub honlapja.    
A DVSC-TEVA csapata még jócskán benne van a téli szünetben, ám a gárda játékoskeretével kapcsolatban szinte nem telik úgy el nap, hogy egy-egy labdarúgó kapcsán a Loki ne kerülne szóba. Az országos lapokban már-már tényként közlik a hírt, miszerint a debreceniek tavalyi házi gólkirálya, Ibrahim Sidibe, a Loki macedón válogatott futballistája, Aco Sztojkov, illetve a hajdúságiak válogatott hálóőre, Balogh János távozik a gárdától.
 
Olyan információ is napvilágot látott, mely szerint az egykori közönségkedvenc, Igor Bogdanovics szívesen újra magára öltené a piros-fehér mezt.
 
– Igor Bogdanovics az elmúlt szezonban kölcsönben játszott Győrben, de a december 31-én lejáról kontraktus értelmében a Rába-partiaknak opciós joguk van a játékos megvásárlására. Azaz ebben az ügyben a zöld-fehéreknek kell először lépniük, amíg az ETO vezetése nem dönt arról, hogy továbbra is igényt tart-e Bogdanovicsra, addig érdemben nem tudunk nyilatkozni – mondta a Naplónak Herczeg András klubmenedzser. - A fent nevezett labdarúgókkal kapcsolatban annyi konkrétumot tudok elárulni, hogy Ibrahim Sidibe eddig még nem írta alá a nyáron lejáró szerződésének meghosszabbítását. Aco Sztojkov és Balogh János esetében meglepetéssel olvastam azokat a híreket, miszerint el akarjuk adni a játékosokat, jelen állás szerint ezek az információk csakis találgatások, igazi holtszezon van még az átigazolások terén is. Az érdemi döntésekre, azaz játékosok eladására, vagy szerződtetésére várhatóan csak januárban kerül sor.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Kép és cikk: dvsc.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kétszázkilencvenhárom 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu