Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Története során először BL-döntős a Chelsea
Feltöltve: 2008-05-01 02:27
A Bajnokok Ligája elődöntőjének londoni visszavágóján 1-1-re végződött a rendes játékidő, a hosszabbításban azonban a Chelsea a Liverpool fölé kerekedett, és Lampard és Drogba találatával eldöntötte az összecsapást.    
A Chelsea kezdte lendületesebben a Stamford Bridge-i visszavágót, Essien és Drogba is lövéssel kínálta meg Reinát. A vendégek a 10. percben veszélyeztettek először, de továbbra is inkább Avram Grant csapata volt aktív. A Chelsea a 33. percben szerzett vezetést, Kaluo lőtt a tizenhatoson belülről, Reina bravúrral oldalra tolta a labdát, amelyre azonban lecsapott Drogba, majd éles szögből kilőtte a rövid, bal alsót. Az elefántcsontparti gólja után a mérkőzés kiegyenlítetté vált, a helyzetek azonban elmaradtak.

A második félidő elején mindkét csapat előtt adódott gólszerzési lehetőség, de a 65. percig nem változott az állás. Ekkor Benayoun húzott be a jobbszélről középre, remek ütemben ugratta ki Fernando Torrest, aki szintén tökéletes ütemben lőtte el a labdát, 1-1! A spanyol gólja után hosszabbításra állta a mérkőzés, ennek megfelelően egyik csapat sem akart a hátralévő időben kockáztatni. Maradt az 1-1, jöhetett a hosszabbítás.

A hosszabbításban előbb Hyypia fejese, majd Drogba egyéni akciója jelentett veszélyt. A 96. percben Essien egy kipattanót vágott a hálóba, de a játékvezető nem adta meg a találatot, mert Reinát zavarta az előtte lesen helyezkedő Drogba. Egy perc múlva mégis előnybe kerültek a hazaiak, Hyypia rosszütemű becsúszása ért büntetőt, amelyet Lampard értékesített. Az első félidő utolsó percében Drogba duplázta meg a Chelsea előnyét, egy beadást vágott azonnal a bal alsóba.

A hosszabbítás második félidejében a Liverpool mindent elkövetett az egyenlítésért, de a hazaiak remekül tartották az eredményt. A 116. percben a csereként beállt Babel remekül eltalált lövéssel szépített, izgalmassá téve a hosszabbítás hajráját. A londoniak azonban megtartották végül előnyüket, és 4-3-as összesítéssel bejutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe, amelyben a Manchester United lesz az ellenfelük.


Bajnokok Ligája, elődöntő, második mérkőzés:

Chelsea – Liverpool 3-2 (1-0, 1-1, 3-1)
G.: Drogba (33., 103.), Lampard (98. – 11-esből) ill. Torres (63.), Babel (116.)

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> SamsungSport.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: háromszáznegyvenkilenc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu