Igazi rangadóra készültek Zalaegerszegen, ahol a DVSC-TEVA volt a vendég a Soproni Liga 19. fordulójában. Közel hétezren látogattak ki a nemzeti ünnepünkön megrendezett találkozóra, Debrecenből is érkeztek legalább százan. A helyiek szerint napok óta minden erről a meccsről szólt. Herczeg András a mérkőzés előtt elmondta: döntő lesz, hogy melyik csapat tudja rákényszeríteni az akaratát a másikra. A ZTE edzője, Szlavko Petrovics pedig kijelentette: csapatától azt várja, hogy hazai pályán folytassa az Újpest ellen is mutatatott jó teljesítményt. Bátor és agresszív támadójátékot ígért a szerb szakember, de tisztában volt vele, hogy nem lesz könnyű dolga csapatának, mert a Loki egy csatárral állt fel, vagyis a biztonságos játékra, és a kontrára építettek a piros-fehérek.
Leginkább mezőnyjáték folyt a pályán sok szabálytalansággal megspékelve. Ennek egyik áldozata Dragan Vukmir lett, aki Waltnerrel való ütközés során komolyan tűnő térdsérülést szenvedett. Az eset után nem sokkal az első nagy helyzetet jegyezhettük fel, Meyé lövését azonban Polekszics védte. Közben kiderült, Vukmir nem tudja folytatni a játékot, Herczeg András pedig csatárt küldött be a középpályás helyére, így immár két támadóval vettük fel a harcot a zalaiakkal. Kiegyenlített volt ugyan a játék, mind a két csapat a biztonságra törekedett, de a kék-fehérek kezdeményezőbbnek bizonyultak, míg nálunk mindössze Kiss Zoltán távoli lövése okozhatott riadalmat hazai oldalon. Nem is érhette meglepetés a szurkolókat, amikor a 35. percben szabadrúgás után Botis az ötös jobb sarkánál a hosszúba fejelt. Időnként kicsit tanácstalannak tűntünk. Meyé lövésénél Polekszics bravúrjára volt szükség, majd egy kontra után váratlanul egyenlítettünk: Sándor Tamás remekül ugratta ki legjobb barátját, Dombi Tibort, aki 11 méterről, állítgatás nélkül, jobb külsővel a kapuba perdítette a labdát. Mindezt a lehető legjobbkor, éppen a szünet előtt.
Fordulás után középpályásunk majdnem megszerezte a vezetést is, de Kiss passza után, tiszta helyzetben kapu mellé ívelte a labdát. Pedig jó lett volna góllal kezdeni a második játékrészt, főleg azért, mert jelentősen többet támadtunk az első 45 perchez képest, a játék többnyire a ZTE térfelén folyt. A kitartásunk eredményre vezetett, a 69. percben Sándor Tamás második gólpasszát is elkönyvelhette, az ősszel sokat mellőzött Czvikovics Péter pedig megszerezte harmadik találatát az idei bajnokságban. Amíg az egyik oldalon - már második alkalommal – tévesen megállították a Loki akcióját, a túloldalon, kontrából Meyé hagyott ki egy hatalmas ziccert.
Izgalmassá vált a mérkőzés, egyre nagyobb lett az iram és a küzdelem. A hazaiak harcoltak az egyenlítésért, de a Loki sem adta fel az újabb gólszerzés lehetőségét. Úgy tűnt, a ZTE elfáradt, ellenben a hajdúságiak bírták erővel. Nagy helyzeteket dolgoztak ki, de Kouemaha, Kerekes és Kiss is kihagyta a kihagyhatatlant. Majdnem pórul is jártunk, mert a lefújás előtt közvetlenül Meyé ordító helyzetbe került, de védőnk, Takács Zoltán a kapu vonalánál állva szabadított fel.
A Zalaegerszeg elveszítette hazai veretlenségét, a DVSC pedig javított idegenbeli mérlegén, amely eddig nem volt túl fényes. A második félidőben jelentősen aktívabb debreceniek megérdemelten szerezték meg a három pontot, és ezzel beérték az MTK-t, amely azonban hétfőn játssza soron következő bajnokiját.
Soproni Liga, 19. forduló
Zalaegerszeg – DVSC-TEVA 1-2 (1-1)
Zalaegerszeg, 7000 néző. Vezette: Solymosi (Huszár, Takács)
ZTE FC: Vlaszák - Máté P., Miljatovics, Botis, Vulin (Balázs 79.) - Zatara, Molnár B., Davidov, Koplárovics - Waltner, Meyé
DVSC: Polekszics - Bernáth, Mészáros, Máté, Takács – Dombi (Sztojkov 67.), Kiss Z., Vukmir (Kerekes 22.), Sándor, Czvitkovics – Kouemaha (Komlósi 87.)
Gól: Botis (35.), Dombi (43.), Czvitkovics (69.)
Sárga lap: Meyé 11., Máté P. 17. |