Remekül indult magyar szempontból a találkozó, a Loki a kezdeti periódusban többször is veszélyeztetett, sőt, a 15. percben előnyhöz is jutott. Czvitkovicsot buktatták a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Rudolf magabiztosan váltotta gólra. A válogatott keretbe is meghívott támadó húsz perccel később megduplázhatta volna a fórt, azonban nagy helyzetben Wölfli kapusba lőtt.
A másik oldalon Polekszicsnek sem kellett munkanélküli segélyért sorba állnia, dolgoztatták rendesen, a montenegrói portás azonban eleinte derekasan állta a rohamokat. Négy perccel a félidő vége előtt aztán ő is kapitulálni kényszerült, bal oldali beadás után Schneuwly lőtt öt méterről a Loki kapujába.
Fordulás után semmi nem utalt elsöprő hazai offenzívára, eleinte továbbra is inkább a debreceniek próbálkoztak, ezek azonban javarészt kimerültek távoli kísérletekben.
Az utolsó húsz perc az addigiakkal ellentétben pokolira sikeredett. A 70. percben a csereként beállt Regazzoni vágta a kapuba Varela beadását, majd a szélső hét perc múlva Schneuwlynak is kiosztott egy asszisztot, így hirtelen nehéz helyzetbe került Herczeg András együttese. A fejlemények ráadásul szárnyakat adtak a bernieknek, akik a hajrában Regazzoni találatával (újfent Varela adta a gólpasszt) fölényessé tették sikerüket, és nagyon közel kerültek a továbbjutáshoz.
Összességében elmondható, hogy a Young Boys teljesen megérdemelten nyerte meg a meccset a hajrában mutatott teljesítményével, a gólkülönbség azonban a találkozó összeképe alapján túlzó. A Lokinak csoda kellene a továbbjutáshoz a magyarországi visszavágón.
Young Boys – Debrecen 4-1 (Schneuwly 41., 77., Regazzoni 70., 87. ill. Rudolf 15. – 11-esből) |