Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Megvan a Szuperkupa is!
Feltöltve: 2010-07-07 21:54
Megnyerte a DVSC-TEVA azt, ami amúgy is járt volna neki. Loki 1-0-ra győzött a Videoton ellen a Szuperkupa-döntőn.    

A DVSC-TEVA együttesének a mai napon meg kellett küzdenie azért, ami amúgy is a hajdúsági csapatot illetné: a Szuperkupáért. A történet ismert, a bajnok és Magyar Kupa-győztes Lokinak automatikusan járt volna a Szuperkupa-cím, ám az MLSZ korábban kötött egy szerződést a Sport TV-vel a döntő közvetítésére, így meccsnek mindenképpen lennie kellett. Az ellenfelet illetően a választás a Soproni Ligában második helyén végzett Videotonra esett. A fehérváriak sem értettek egyet a döntéssel, ám nem volt mit tenni, a meccset le kellett játszani. A debreceni ultrák nem véletlenül maradtak távol.
Elővételben több jegy fogyott el, mint ahányan kilátogattak a mérkőzésre, ennek oka – mint oly sokszor már – az időjárás. Hogy mennyire edzőmeccs jellege volt a Vidi elleni találkozónak jelzi, hogy a szövetség változtatott a szabályokon: három helyett ötöt lehetett cserélni, emellett – a két csapat kérésére – döntetlen esetén nem lett volna hosszabbítás, csak rögtön büntetők. Mindkét szakvezető hangsúlyozta egyébként, hogy ez a meccs remek felkészülés a nemzetközi szereplés előtt. Mint köztudott, a DVSC-TEVA jövő héten a Levadia otthonában lép pályára BL-selejtező mérkőzésen, a Videoton pedig az NK Maribort fogadja az Európa Ligában.

Az első félidő jelentős részét Loki-fölény jellemezte, a Videoton csak a hajrában került többször is a debreceni tizenhatos közelébe. A kapuk mindkét oldalon ritkán forogtak veszélyben, inkább a küzdelem dominált. A szünet után az eső még jobban rázendített, ami alaposan megnehezítette a két csapat dolgát és persze a szurkolókét is. Kabát Péter beállása egyértelműen lendületet vitt a játékba, és a 66. percben megszületett a várva várt gól: újdonsült csatárunk beadása után Szakály Péter fejelt a hálóba. Megélénkült a játék, egyre több szép megoldást láthatott a közönség. A fehérváriak előtt is adódott néhány igen jó lehetőség, ám az új kapus, Malinauskas remekül védett.


A DVSC-TEVA megnyerte azt a címet, ami a szabályok értelmében egyébként is járt volna neki. A piros-fehérek immár ötszörös Szuperkupa-győztesnek mondhatják magukat.



DVSC-TEVA – Videoton 1-0 (0-0)


Debrecen, 1500 néző. Vezette: Szabó (L.Tóth, Butkai)

Gól: Szakály (66.)
Sárga lap: Horváth G. (49.), Fodor (59.), Lipták (88.)

DVSC: Malinauskas – Nagy Z., Komlósi, Mijadinoszki, Fodor – Bódi (Varga J. 91.), Szakály P. (Rezes 86.), Kiss Z., Czvitkovics, Yannick (Kabát 57.) – Coulibaly


Videoton: Bozovics – Lázár (Hidvégi 46.), Horváth, Lipták, Andics – Szakály D. (Lencse 75.) (Lencse, Sándor (Elek 62.), Milanovics (Farkas 46.), Polonkai (Djordjics 62.) – Alves, Nikolics

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Dehir.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: ötszázkilencvenhárom 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu