A harminc esztendős, Shina becenévre hallgató klasszis a német Bundesligában szereplő DJK/MJC Trier gárdájától igazolt a Lokihoz - számol be a Hajdú-bihari Napló.
Legnagyobb sikereit a Hypo Nö színeiben érte el, a sokszoros BL-győztes csapattal ötszörös bajnok is lett. Az ukrán Motor Zaporozsjével szintén ötször diadalmaskodott. 2001-ben KEK-győztes az ukránokkal, majd három évvel később BL-döntős a Hypo tagjaként, az ukrán válogatottal a 2004-es athéni olimpián pedig bronzérmet szerzett.
Shina a hét elején érkezett meg férjével és másfél éves kisfiával Debrecenbe, azóta már több edzésen is résztvett.
Bakó Botond, a DVSC vezetőedzője úgy gondolja, hogy ő lehet a csapat meghatározó egyénisége a következő szezonban. Fontos szerepe lesz a játék szervezésében, és mindemellett igen gólerős játékos is. |