Ma -9°C    Holnap -8°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Döntőben a németek: saját fegyverükkel verték a törököket
Feltöltve: 2008-06-25 23:22
Remek mérkőzést és német továbbjutást hozott a labdarúgó Európa-bajnokság első elődöntője, melyen Németország együttese 3-2-es győzelmével kiejtette a torna egyik meglepetéscsapatának számító Törökországot.    

Az első félidőben a tartalékos törökök szereztek vezetést, majd a második félidőben a németek szereztek előnyt, de a törökök a hajrában ismét felálltak. A hosszabbításban azonban érkezett Lahm és a foci Eb döntőjébe lőtte a Nationalelfet.

Az első helyzet a tartalékos törökök előtt adódott, Altintop 10 méteres lövését védte bravúrral a nyolcadik percben Lehmann. Ezt követően Kazim Kazim bombázott a felső lécre, majd Ballack elől kellett felszabadítania a török védelemnek. A 22. percben aztán a félholdasok szereztek vezetést, miután Kazim Kazim kapufáról kipattanó lövését Ugur Boral juttatta a hálóba.

Nem sokáig örülhettek azonban Fatih Terim játékosai, hiszen Schweinsteiger Podolski passzát a hosszúba perdítve egalizálta az állást. Ezt követően Altintop szabadrúgását ütötte ki üggyel-bajjal a kissé kint álló Lehmann, majd Shweinsteiger lőtt 14 méterről kevéssel a léc fölé, a szünetig azonban már nem változott az eredmény.

 

A második félidő elején Lahmot akasztották a török tizenhatos vonalán, a játékvezető azonban továbbot intett, majd Hitzlsperger lőtt Rüstü kapuja fölé. A folytatásban kicsit visszább vettek a csapatok, a törökökön látszott, hogy tartalékolnak erejükkel. A 74. percben ismét Hitzlsperger próbálkozott, de ezúttal is célt tévesztett. Öt perccel később Klose már nem tévedett és egy baloldali beadást követően a hibázó Rüstü asszisztálása mellett a hálóba fejelt.

 

A törökök azonban nem adták fel. és ahogy a csehek és a horvátok ellen is megtették, a 86. percben felálltak a padlóról és kiegyenlítettek. Egy beadást követően Sentürk kapura pörgetett, a labda pedig az ismételten hibázó Lehmann mellett a rövid sarokba vágódott. Ekkor azonban még nem volt vége, hiszen ezúttal a németeké volt a csattanó. A hosszabbításban Philipp Lahm lőtte ki a rövid felső sarkot egy kényszerítő után, eldöntve ezzel a továbbjutás sorsát.

 

Németország-Törökország 3-2 (Schweinsteiger 26., Klose 79., Lahm 92. ill. Ugur Boral 22., Sentürk 86.)

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Kép és cikk: pepsifoci.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: négyszázötvennyolc 
 
 
Hajdú-Bihar megye, a tágabb régió utánpótlásképzésének összefogása és végső soron a DVSC helyi fiatalokkal való kiszolgálása a célja a város három, fiatal focistákat nevelő klubjának - hangoztatta Pajna Zoltán alpolgármester ma a városban tartott sajtótájékoztatón. A DEAC, a Debreceni Labdarúgó Akadémia és a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola szakemberei hangoztatták: együttműködésében fontosnak tartják, hogy a régió utánpótlás-nevelésében ne legyen elkallódó, lemorzsolódó labdarúgó, és mindenki megtalálja a céljainak és képességeinek megfelelő klubot. A három egyesületnél jelenleg több mint ötszáz gyerek focizik.
Utánpótlásképző központtá válna Debrecen
Hajdú-Bihar megye, a tágabb régió utánpótlásképzésének összefogása és végső soron a DVSC helyi fiatalokkal való kiszolgálása a célja a város három, fiatal focistákat nevelő klubjának.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu