A magyar válogatott portás, Balogh János Edinburgh-be utazott, hogy aláírja hat hónapra szóló kölcsönszerződését a Hearts gárdájához. A skót gárda menedzsere a magyar László Csaba.
A kiváló képességű, 25 esztendős játékos nem tudott biztos helyet kivívni magának a DVSC-ben, de László szerint nála a kezdőben kapna szerepet. Balogh a harmadik igazolása ezen a nyáron a skótoknak David Obua és Mike Tullberg után.
A magyar fiú "elődje" a veterán Steve Banks, akin kívül még két kapus, a fiatal Jamie MacDonald és az Auxerre-ben is megfordult Anthony Basso tartozik a profi kerethez.
Balogh szerződését a tervek szerint már a héten aláírják a felek.
"Először egy fél évre szeretnénk őt kölcsönkérni, majd ha jól mennek a dolgok, beszélhetünk az átigazolásáról – nyilatkozta az ügyben László. – Azért kerestük egy kapust, mert bár Steven Banks nagyszerű munkát végez kapusedzőként, de a háló előtt már nem az igazi megoldás.”
A menedzser szerint Balogh képességein kívül jelentős nemzetközi tapasztalata is sokat nyomott a latban.
„Jamie MacDonald a második számú emberem ezen a poszton, de egy olyan fiatal csapatot szeretnék építeni, amelynek tagjai nemzetközi tapasztalattal is rendelkeznek. Balogh éppen ilyen játékos. Egy alkalommal a válogatottban is szerepelt, megfordult már a Bajnokok Ligájában és az UEFA-kupában, emellett kétszeres magyar bajnok és kupagyőztes. Jó ideje kapust keresek már, és mivel nincs sok pénzünk, fiatal és sikeréhes játékosokat kell igazolnunk.” |