Ma 16°C    Holnap 18°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Leonardo DiCaprio is érdekelt az Akirában
Feltöltve: 2008-02-25 18:11
Leonardo DiCaprio és a számítógépes játék guru Gary Whitta szerződtetésével szinte biztossá vált, hogy az Álomgyárban mégiscsak adaptálják Katsuhiro Ôtomo húsz évvel ezelőtt készült mesterművét, az Akirát.    
Nem nagyon hittünk azoknak a híreknek, melyek arról szóltak, hogy Hollywoodban megfilmesítik "az anime Szárnyas Fejvadászaként" is emlegetett Katsuhiro Ôtomo-klasszikust, az Akirát. Kételkedésünknek adtunk hangot, mert a projekt már több mint öt éve húzódik, és egészen a tegnapi napig nem nagyon lehetett látni, hogy a szándék komoly lenne. A 2003-ban a Pengét és A szövetséget is irányító Stephen Norringtonról pletykáltak, aki James Robinson - soha el nem készült - forgatókönyvéből dolgozott volna, tavaly pedig egy elsőfilmes rendezőt, a Fifty Percent Grey című 2001-es animációjáért Oscar-díjra jelölt Ruairi Robinsont dobták be a köztudatba.

Most úgy néz ki, hogy a Warner komolyan elszánta magát a mozira, a Hollywood Reporter legalábbis úgy tudja, hogy a stúdió szerződést kötött Leonardo DiCaprio cégével, az Appian Wayjel és Gary Whittát is felkérte a forgatókönyv megírására. Nevezett úriember elsősorban a PC Gamer magazin szerkesztőjeként ismert (2000-ben otthagyta ezt a posztot, de cikkei továbbra is megjelennek a lapban), és ebben a minőségében igazi megmondóembernek számít. Emellett több szkriptje is közkézen forog Hollywoodban. Az Akira rendezőjének kiléte egyelőre ismeretlen; a bemutató tervezett időpontja 2009 nyara.

Évtizedek teltek el a harmadik világháború kitörése és a Tokiót romba döntő hatalmas robbanás óta. 2019-re a várost újjáépítették, de Neo Tokió gengszterek, terroristák, vallási fanatikusok és motoros bandák polgárháborúk dúlta városa lett. Egy ilyen banda, a Kapszulák vezetője a tizenhat éves Kaneda. Csapatának legfiatalabb tagja Tetsuo, akit a többi bandatag állandóan ugrat. A fiú ezért folyton bizonyítani akarja bátorságát, s egy ilyen alkalommal fegyveresek fogságába kerül, akik egy laborba szállítják, ahol mindenféle vizsgálatnak vetik alá. Amikor kiengedik, Tetsuo megváltozik: agresszív lesz, fájdalmai és szörnyű látomásai lesznek. Rájön, hogy újfajta képességekre tett szert, egyetlen kézmozdulattal könnyedén tud embereket ölni. S mindez valamiképpen kapcsolatban áll a misztériummal, amit Akirának hívnak.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> kultura.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: négyszázkilencvennégy 
 
 
Milliárdos támogatások
Az Észak-Alföld, Dél-Alföld, Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókban 50 százalék, míg Budapesten és Pest megyében 10 százalék vissza nem térítendő támogatást adhat beruházásokhoz a kormány egyedi döntéssel.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu