Ma 16°C    Holnap 18°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Jackie Chan kiütötte Veronica Mars-ot
Feltöltve: 2008-04-22 13:42
20,9 milliós bevétellel a Jackie Chan és Jet Li vonzerejét kombináló The Forbidden Kingdom című akciófilm került a hétvégén az amerikai mozijegy-eladási toplista élére, második helyre szorítva a Judd Apatow produceri irányítása alatt készült Lepattintva (Forgetting Sarah Marshall) című vígjátékot, mely 17,3 milliós bevételt hozott.    

A harcművészeti filmre többségében a fiatal férfiak, a Jason Segel és Kristen "Veronica Mars" Bell főszereplésével készült komédiára inkább a fiatal nők voltak vevők. A két film együttesen némi életerőt lehelt a hónapok óta gyengélkedő mozipiacba, a hétvége összeredménye 9,1%-kal múlta felül a tavalyi év azonos hétvégéjéét.

Országos szinten az 88 Minutes című Al Pacino-filmet mutatták még be, amely nem keltett különösebb érdeklődést, és 6,8 milliót hozott, illetve az Expelled: No Intelligence Allowed című dokumentumfilmet, amely 3,1 milliót termelt. Morgan Spurlock (Super Size Me) Where in the World Is Osama Bin Laden? című dokumentumfilmjét még csak 102 moziban kezdték vetíteni, de a közönség nem harapott rá: mozinként csak 1401, azaz összesen 143 000 dollárt hozott a film.

 

A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel):

 

1. The Forbidden Kingdom ($20,9M/$20,9M)
2. Lepattintva ($17,3M/$17,3M)
3. Prom Night ($9,1M/$32,6M)
4. 88 Minutes ($6,8M/$6,8M)
5. Nim's Island ($5,6M/$32,9M)
6. 21 - Las Vegas ostroma ($5,5M/$70,0M)
7. Az utca királyai ($4,0M/$19,9M)
8. Horton ($3,5M/$144,4M)
9. Expelled: No Intelligence Allowed ($3,2M/$3,2M)
10. Leatherheads ($3,0M/$26,6M)

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> origo.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: nyolcszázharmincegy 
 
 
Milliárdos támogatások
Az Észak-Alföld, Dél-Alföld, Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókban 50 százalék, míg Budapesten és Pest megyében 10 százalék vissza nem térítendő támogatást adhat beruházásokhoz a kormány egyedi döntéssel.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu