Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Vitaminkészítmények: sok hűhó semmiért?
Feltöltve: 2009-02-21 13:55
A legtöbb ember szed rendszeresen vagy időszakosan vitaminkészítményeket - a téli időszakban kifejezetten betegség-megelőzés céljából -, pedig ezek a termékek egyáltalán nem tesznek semmit egészségi állapotunkhoz - állítja egy nemrég megjelentetett amerikai tanulmány.    

Az amerikai Women”s Health Initiative (WHI) egészségügyi szervezet egyik legújabb, összesen 160 ezer a menopauzán átesett nő bevonásával elkészített tanulmánya szerint az elfogyasztott multivitamin-készítmények semmiféle hatással nem voltak a szív- és érrendszeri vagy daganatos megbetegedések kialakulásának valószínűségére.

A kutatás megállapításai szerint a rendszeresen szedett vitaminok a várható élettartamra sincsenek kimutatható hatással - sőt, korábbi klinikai vizsgálatok során az bizonyosodott be, hogy a vitamintartalmú étrend-kiegészítők kifejezetten negatívan befolyásolják az egészségi állapotot.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy eredményeik a tekintélyes mintavétel ellenére sem vetíthetők ki egy az egyben a népesség egészére, mivel a vizsgálatokat nem ismételték meg egy placebo-csoport bevonásával, hanem csak egyetlen, de nagy társaságot elemeztek - így konkrét viszonyítási alap nem áll rendelkezésükre.

A WHI kutatásában 50 és 79 év közötti, többnyire felsőfokú végzettségű és egészségére nagy figyelmet fordító nő vett részt. Több mint 40 százalékuk már tizenöt évnél hosszabb ideje szed multivitamin-készítményeket, s a tudósok valószínűsítik, hogy ez a csoport semmit sem bíz a véletlenre: a betegségeket tudatosan kívánja megelőzni.

”Ha valaki ilyen jellegű életmódot folytat, egészségesen és kiegyensúlyozottan táplálkozik, tulajdonképpen semmi oka nincs arra, hogy vitaminkészítményeket fogyasszon” - mondja Sylvia Wassertheil-Smoller a tanulmány egyik szerzője.

A kutatók összesen tizenöt év adatait gyűjtötték össze a résztvevők által szedett multivitaminok dózisairól, a fogyasztás gyakoriságáról és időtartamáról, de eközben természetesen a készítmények pontos összetevőit is nyilvántartásba vették.

Az adatbázis elkészültekor pontos számaik voltak arról, hogy a résztvevők körében melyek a leggyakoribb daganatos megbetegedések, vagy hány nőnek volt szívinfarktusa, de a trombózisos esetek számát is leolvashatták a számokból.

A nyilvántartásból ugyanakkor kimaradtak az egyéb, külső környezeti hatások és életkörülmények. „Az adathalmaz kielemzése után egyértelműen megállapítottuk, hogy a résztvevők esetében az elfogyasztott vitaminkészítmények semmiféle egészségi előnyt nem jelentettek - de legalább hátrányt sem” - hangsúlyozza Smoller a tanulmány egyik legfontosabb megállapítását.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> webbeteg.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatvankilenc 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu