Ma 16°C    Holnap 18°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Az internetnél, a televíziónál is fontosabb
Feltöltve: 2008-03-06 19:51
A többség már mozdulni sem tud mobiltelefon nélkül? Az amerikaiak többsége igencsak nehezen mondana el a mobiltelefonjáról, amely fontosabb lett, mint az internet, a televízió vagy a vezetékes távbeszélő - mutat rá a Pew közvélemény-kutató intézet e héten közzétett felmérése.    

Az október-decemberben megkérdezett 2054 ember közül 51 százalék számára a legfontosabb készülék a mobiltelefon volt, ezt követte az internet (45 százalék), a televízió (43), a vezetékes telefon (40), az e-mail (37) és a Blackberry vagy más, e-mail fogadására alkalmas mobil készülék (36). Az elmúlt öt év során radikálisan megváltoztak a technológiai követelmények az Egyesült Államokban: míg 2002-ben 63 százalékkal a vezetékes telefon állt a lista élén, ezután következett a televízió (47 százalék), majd holtversenyben az internet és a mobiltelefon (38), valamint a elektronikus levelezés (35).

A Blackberry okostelefon 2002-ben még gyakorlatilag ismeretlen volt (6 százalék), azóta látványos karriert futott be az amerikaiak körében. A vezetékes telefonok viszont visszaestek a középmezőnybe. Nem okoz meglepetést, hogy a maroktelefonok és az általuk küldhető sms-ek kedvelői leginkább a 18-29 éves korosztályból kerülnek ki: kétharmaduk tapodtat sem tenne nélkülük (62 százalék). Elsődlegesen fontos számukra az internet is (51 százalék).

A televízió messze ezután kullog (33), és a vezetékes telefont egyáltalán nem hiányolnák (33 százalék). A 30-49 éves korosztálynál szintén a mobiltelefon vezeti a nélkülözhetetlen készülékek listáját (52), ezt követi az internet (46) és a televízió (40). Ez a korosztály igencsak ragaszkodik az emailhez is (39). Az 50-64 éveseknek már változik az ízlésük: náluk a televízió áll az első helyen (48), ezt követi holtversenyben a mobil- és a vezetékes telefon (43). A 65 év felettiek többsége televízió- és vezetéstelefon-párti (60), bár 24 százalékuk számára az internet és 37 százalékuk számára szintén a maroktelefon a legfontosabb.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon/eletmod.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kétszáznyolcvanhárom 
 
 
Milliárdos támogatások
Az Észak-Alföld, Dél-Alföld, Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókban 50 százalék, míg Budapesten és Pest megyében 10 százalék vissza nem térítendő támogatást adhat beruházásokhoz a kormány egyedi döntéssel.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu