Ma 16°C    Holnap 18°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

A szénsavas üdítőitalokról
Feltöltve: 2008-02-26 12:39
A kóla károsítja a vesét? Régóta ismert tény tudományos körökben, hogy a szénsavas üdítőitalok növelik a cukorbetegség és az elhízás kockázatát.    

A Nemzeti Egészségügyi Intézetek (National Health Institutes – NIH) nevű amerikai szervezet most arra volt kíváncsi, hogy a kóla árt-e a vesének, illetve a vesére nézve ártalmasabb-e más szénsavas üdítőknél. Köztudott, hogy a kóla nagy mennyiségben tartalmaz foszforsavat, amit korábban már összefüggésbe hoztak a csontok kalciumvesztésével, illetve a vesekő és egyéb veseproblémák kialakulásával is. Az utóbbit azonban, vagyis a vesére gyakorolt ártalmas hatást, tudományos kísérletekkel eddig nem sikerült egyértelműen bebizonyítani.

Az Epidemiológia című amerikai folyóiratban megjelent tanulmány arról számol be, hogy az NIH kutatói 465 krónikus vesebetegségben szenvedő, illetve 467 egészséges embert vizsgáltak, és minden egyéb rizikótényezőt kizárva megállapították, hogy azoknál, akik több mint két pohár kólát ittak naponta (akár hagyományosat, akár mesterséges édesítőszerrel készült változatot) kétszeresére növekedett a krónikus vesebetegség kialakulásának esélye. Ugyanakkor az egyéb szénsavas üdítőknél ez a növekedés nem volt kimutatható.

A tanulmány szerzői szerint további kutatásokra van szükség a kóla és a vesebetegség összefüggésével kapcsolatban, de az eredményeik alátámasztották, hogy amellett, hogy a kólában lévő foszforsav csökkenti a csontokban lévő kalcium mennyiségét, ez az ital még a vesekő kialakulását is elősegíti, illetve egyéb vesebántalmakat is okozhat.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon/eletmod.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatszázhetvenkettő 
 
 
Milliárdos támogatások
Az Észak-Alföld, Dél-Alföld, Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókban 50 százalék, míg Budapesten és Pest megyében 10 százalék vissza nem térítendő támogatást adhat beruházásokhoz a kormány egyedi döntéssel.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu