Az állásbörzék szervezése napjainkban egyre fontosabb eseménynek számít, hiszen a leendő munkavállalók és munkaadók találkozhatnak egymással, a hallgatók megismerkedhetnek a munka világával. A rendezvény ugyanakkor a diákokat abban is segíti, hogy a leginkább megfelelő munkahelyet ki tudják választani.

Nyíregyházi Főiskola: Állásbörze
Az Észak- alföldi Régióban tavaly növekedett a munkanélküliek száma, miközben csökkent a friss diplomával elhelyezkedni nem tudók aránya.
A munkaügyi központok szerint a tendencia annak köszönhető, hogy megmozdult a munkaerőpiac, melynek révén egyre nagyobb igény van a jól képzett szakmunkásokra és diplomásokra.
Emellett az is pozitívum, hogy a felsőoktatási intézmények egyre inkább figyelembe veszik a munkaerőpiac igényeit is, és e szerint indítanak képzéseket. Jó példa minderre a BT, melynek folyamatos szakember-utánpótlását többek között a Debreceni Egyetem biztosítja. A munkaerőpiacon kiemelendő az IT Services megjelenése is, mely régiónk több felsőoktatási intézményével is partnerséget kötött.
A Nyíregyházi Főiskolán rendezett állásbörzén főként multinacionális cégek, oktatási intézmények, illetve „fejvadászok” állítottak standot.
A Debreceni Egyetem tavaszi állásbörzéje 2008. április 22-23-án kerül megrendezésre a Főépület díszudvarán. |