Ma 16°C    Holnap 18°C   
 
Centrumok
Karok
Egyéb intézmények
HÖK
Könyvtárak
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Sportcsarnokot épít az egyetem
Feltöltve: 2012-01-03 19:04
Egy kétezer négyzetméteres sportcsarnok tervezésére írt ki pályázatot a Debreceni Egyetem.    

A Móricz Zsigmond út és Dóczy József utca sarkán található DEAC egyetemi sporttelep már 85 éve szolgálja a sportolókat és a szurkolókat. Az utóbbi években jelentős fejlesztéseken esett át, többek között műfüves kispályákkal is gazdagodott. A nagypályáján játssza hazai meccseit az NB III-as DEAC és az NB II-es kis Loki is, így a fejlesztésekből mind az egyetem, mind a DVSC Futballszervező Zrt. kiveszi a részét. A DVSC finanszírozásában tavalyelőtt például kiépítették az automata öntözőberendezést, a Debreceni Egyetem Atlétikai Club (DEAC) Sport Nonprofit Közhasznú Kft. pedig 18 és fél millió forintért reflektorokat helyeztet a pálya négy sarkába.

Úgy tűnik, a Dóczy utcai sporttelep fejlesztése nem áll meg. A Debreceni Egyetem egy építészeti tervpályázatot írt ki egy sportcsarnok építésére, a sporttelep délkeleti részének átalakításával. A csarnok 2160 négyzetméteres lenne, ez bő negyede a Főnix Csarnoknak.

A terveknek egyes sportpályák áttelepítését és újak létesítését is tartalmazniuk kell. A pályaműveket 2012. január 20-áig várják. A pályaművek díjazására, illetve költségtérítésére összesen 15 millió forint áll az egyetem rendelkezésére. A bíráló bizottság elnöke Fábián István rektor, társelnöke Kováts Ákos, Debrecen főépítésze.

Az építészeti tervpályázatot követően a Debreceni Egyetem tervezési szerződést kíván kötni a nyertessel az építési engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére.

A beruházás körülbelül egy milliárd forintba kerül, aminek nagyobb részét pályázati forrásból biztosítaná az egyetem. Bács Zoltán gazdasági főigazgató szerint várhatóan 3-4 év múlva épülhet meg a csarnok.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> dehir.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: háromszáznegyvenkettő 
 
 
Milliárdos támogatások
Az Észak-Alföld, Dél-Alföld, Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókban 50 százalék, míg Budapesten és Pest megyében 10 százalék vissza nem térítendő támogatást adhat beruházásokhoz a kormány egyedi döntéssel.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu