Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Tanácsok leégés ellen - harc a bőrrák ellen
Feltöltve: 2009-07-21 22:45
Ma már az álmából felriasztott ember is azonnal sorolja, mikor és milyen óvintézkedések mellett lehet kimenni a napra. A strandolás szabályai közé jó néhány éve a napozással kapcsolatos tudnivalók is beletartoznak, s az egyre gyakrabban elrendelt UV-riadó is azt jelzi, kötelező az óvatosság.     

A legjobb védelem az, ha kerüljük a napozást” – foglalja össze egy mondatban Vass Ilona bőrgyógyász azt is hozzátéve a sommás ítélethez, hogy azért meghatározott időben és ideig, kellő védelemmel ellátva hódolhatunk a napfürdőzés élvezetének. Majd folytatja: amit mindenképpen jó lenne megelőzni, az a bőr leégése. Súlyosabb esetben akár hólyagok is kialakulhatnak, kísérő tünetként pedig láz, fejfájás, hidegrázás, hányinger is jelentkezhet. A felégett bőrfelület néhány nap múlva lehámlik. A napégést egyébként is jobb elkerülni, nemcsak a fájdalom és rossz közérzet, hanem a bőr idő előtti öregedése és a bőrrák veszélye miatt is. A leégés egyébként nem más, mint a sejtek vészjelzése, ami az UV-B sugárzás által okozott károsodást jelzi. A bőr persze regenerálódik és egy idő múlva látszólag nyoma sem marad a túlzásba vitt napozásnak, de a mélyebb rétegekben visszavonhatatlanul nyomot hagy a fénykár – magyarázza a szakember.

Ha óvatosak voltunk és nem égtünk le a napon, akkor is jó, ha napozás után bőrnyugtató készítményeket használunk. Az a leghatásosabb, ha strandolás után langyos vízzel lemosakszunk, s ezután kényeztetjük hidratáló krémmel a megviselt, szomjas bőrt.

A kérdésre, hogy melyek azok a napozószerek, amelyek leginkább ajánlhatók egy víz melletti nyaraláshoz, Vass doktornő a gyógyszertárakban beszerezhető, magas faktorszámú termékeket ajánlja. Ezek az UV-A és az UV-B sugarak ellen is védenek; jó, ha legalább 40-es vagy 50-es faktorú fényvédőt választunk. A faktorszám azt mutatja meg, hogy az adott krém hányszorosára növeli meg a bőr természetes védekezőképességét. Persze ezzel azért csínján kell bánni, mert egyik krém sem ad teljes védelmet: az említett termékek 95-97 százalékban szűrik ki a káros sugarakat, melyek azokat sem kímélik, akik az árnyékban ülnek. Ha valaki a strandon tölti az egész napot, a napernyő alatt is viseljen valamilyen könnyű, szellőző ruhadarabot. Azt se felejtsük el, hogy a napsugárzás 80 százaléka áthatol a vékony felhőrétegen. A fátyolos égbolt inkább növeli az UV-sugárzás erőségét – int óvatosságra a bőrgyógyász, aki szerint a vízben is le lehet égni, hiszen egy méter mélységben még az UV-sugárzás 50 százalékával kell számolni.

A megfelelő napozószer kiválasztását a bőrünk típusa is meghatározza. A zsírosabb bőrre tej vagy gél állagú termékeket válasszunk. A férfiak is jobban kedvelik ezek a fényvédőket, mert „könnyebben kenhető készítmények, és a pumpás kiszerelésű változatokkal nem kell sokat bíbelődni”. A sűrűbb állagú krémek a száraz bőrűeknek jók, de sokan az arc érzékenyebb részeire – ajak, fül, orr – is ezt részesítik előnyben, mert nagyobb zsírtartalmuk miatt jobban védik az említett területeket.  Azt se felejtsük, hogy a napozás megkezdése előtt legalább negyedórával kenjük be a bőrt, ugyanis ennyi idő kell ahhoz, hogy a készítmények kifejthessék a hatásukat.

Ahogy már szó esett róla, a nap ultraibolya sugárzása nagyon meggyorsítja a bőr öregedését. A folyamatot egyébként két dolog befolyásolja alapvetően: az örökletes tényezők és napozás módja. Az életünk során testünket ért sugárzás mennyisége összeadódik, s ennek a mennyiségnek tudhatók be a fénynek kitett területeken a mély ráncok, a világos vagy sötétbarna foltok, a bőr felszínéből kissé kiemelkedő, szaruréteggel fedett elváltozások. Ezek egy része csupán kozmetikai probléma, de némelyikből rosszindulatú elfajulás is kialakulhat. Az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a bőrrákos betegek száma. E betegségben szenvedők jobbára – érdekes módon – nem a déli, hanem inkább az északi, fehér bőrű emberek közül kerülnek ki. Ennek oka valószínűleg az, hogy az északi országokból sokan utaznak mediterrán vidékekre, ahol az érzékeny bőrű svédek, dánok, németek azonnali és gyors barnulást szeretnének – véli Vass doktornő.

A fényvédő krémeket nem csak napozáskor kell használnunk. A nap akkor is ér minket – különösen a karunkat, arcunkat, lábszárunkat –, ha csak a szabadban vagyunk, kirándulunk, kertészkedünk. Tanácsos széles karimájú kalapot hordani, s az ajkainkat is kenjük be fényvédő ajakírral. Akinek erősen pigmentált anyajegyei vannak – különösen, ha tíznél több van a testén –, nagyon óvatosan napozzon.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> medizona.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: ötszázkilencvennégy 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu