Ma 16°C    Holnap 18°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Magyar fogászati turizmus
Feltöltve: 2009-04-02 13:37
Magyarország kiemelkedően jó turisztikai adottságokkal rendelkező ország és kedvező a földrajzi elhelyezkedése is.    

Ennek köszönhetően a nemzetközi turistaérkezések számát tekintve a világ legjelentősebb fogadó országai között találhatjuk: nemrégiben készült kimutatások szerint a 13-dik helyen szerepelt a világ legnagyobb turistafogadó országai sorában. Magyarország idegenforgalmában az egészségturizmus kiemelt jelentőségű – ahogy azt a Deloitte Egészségügyi Megoldások Központjának tanulmánya is kiemeli.

Az egészségtudatosság egyre erőteljesebben jelenik meg a világ legfejlettebb országaiban, akár életszemléletnek is tekinthetjük, olyannak, melyet a társadalmak egyre erőteljesebben preferálnak. 

Az életszemlélet változásával szinte egy időben világszerte óriási költségrobbanás következett be az egészségügyben. Amerikai adatokat ismerünk: a jövedelmek növekedése, a lakosság elöregedése, illetve az élet meghosszabbítására és jobbá tételére alkalmas technológiák terjedése folytán az amerikai egészségügyi kiadások – a jövedelmek alakulását meghaladó ütemben – évenként átlagosan 3,5 százalékkal emelkedtek több évtizeden keresztül. Néhány közgazdász szerint a most a GDP 16 százalékának megfelelő egészségügyi kiadások 2030-ig 30 százalékos hányadot érnek el, és valamikor az évszázad későbbi részében megközelítik az 50 százalékot! Az európai tendenciák hasonlóak, bár a kormányok – egyelőre – még sikerrel fékezik a növekvő igények kielégítését.

A becslések szerint évente 30-35 százalékkal nő azoknak az észak-amerikai és nyugat-európai állampolgároknak a száma, akik egészségügyi problémáikra egy másik országban keresnek sokszor színvonalasabb, de mindenképpen olcsóbb megoldást. Ők jelentik az egészségturizmus legfontosabb bázisát. Óriási tömegekről van szó, a becslések szerint évente egy-másfél millió ember indul útnak, hogy más országban keressen gyógyulást, számuk rohamosan nő. Egy másik, sokat mondó adat szerint a magukat külföldön kezeltető amerikai állampolgárok e célból 2010-ben már 9 milliárd dollárra tehető összeget költenek majd. Az előrejelzés szerint ez az összeg 2017-ben, a prognózis utolsó évében minimum 50 milliárd dollárnál tart majd. E szerint az egészségturisztikai iparág az elkövetkező évtized közepére több tízmilliárdos üzletté válik, s ezzel elfoglalja helyét a világ legjövedelmezőbb legális üzletei között.

Ez a sajátságos migráció már most is azon országok felé irányul, ahol a kívánt ellátást legalább 50 százalékos áron, jelentős várakozási idő és minőségi kompromisszumok nélkül biztosítják a beteg számára.

A Deloitte Egészségügyi Megoldások Központja Európában egyetlen országot jelöl meg, és ez Magyarország, mégpedig a fogászati célú utazások kedvelt célállomásaként. Nem véletlenül. Európában Magyarország számít a fogászati központnak: például az osztrák határ mentén 1400 fogorvos praktizál. Az 50 ezer lakosú Sopronnak húsz fogorvos bőven elég lenne, de a városban jelenleg 400-an dolgoznak. A határ menti város mellett Budapest is fogászati központnak számít. Elsősorban osztrák, német, holland, belga és francia pácienseket kezelnek. A felhasznált anyagok, a fogorvosi rendelő berendezése, a fogtechnika színvonala a nyugat- európaiakkal közel azonos szinten van, a magyar fogorvosok szakmai tudása a világon mindenhol elismert. A fogorvosképzés 5 éves, melynek befejezését követően a jelöltek fogorvosdoktori diplomát kapnak. Ezt követi a 2 évig tartó szakorvosképzési (rezidens) időszak, melynek sikeres befejezését követően fogszakorvosi oklevelet kapnak a jelöltek. A szakorvosok számára kötelező, a folyamatos továbbképzés kreditrendszerben valósul meg.

A fogturizmus a fürdőhelyi gyógyturizmus talaján nőtte ki magát önállóvá, s terjedt egyre szélesebb körbe. Évente mintegy tíz százalékkal nő azon külföldiek száma, akik csak azért utaznak hazánkba, hogy kezeltessék a fogaikat. Az EU-bizottság megbízásából a közelmúltban készült, kilenc országban elvégzett vizsgálat szerint Angliában a legdrágább, Magyarországon viszont messze a legolcsóbb a fogászati kezelés az Európai Unióban. Magyarországon nagyságrendjében az uniós átlagköltségek tizedét-ötödét kell kifizetnie az ide utazónak. A slágerkezelések az implantátumok beültetése, a többszörös korona és híd, valamint a héjkerámia és a fogfehérítés. Gyakori még a teljes protézisre szoruló és az amalgán töméseit egyszerre kicseréltető beteg is. Az országba évente 50.000-nél is több regisztrált, és ki tudja, rajtuk kívül még hány beteg érkezik fogászati kezelésre. A jelenség nemcsak az alacsony áraknak köszönhető, hanem a magyar fogorvosok nemzetközi jó hírnevének is.
Ráadásként új „iparág” jött létre, amely a fogászati kezelést a turizmus lehetőségeivel kombinálja: gondoskodik a páciens színvonalas elszállásolásáról és a kezelések közötti időben számos kikapcsolódási lehetőséget kínál a turisztikai látványosságoktól kulturális programokon át a gyógyfürdőig. Több magyar gyógyszálló ajánl szolgáltatásai között fogászati ellátást.

Az árak valóban vonzóak a Nyugatról érkezők számára. Például, ha egy 10 tagú porcelánhídra van szüksége a páciensnek, akkor a következő költségekkel kell számolnia: a repülővel történő utazást egy erre szakosodott utazási iroda egészen a szálloda kapujáig és vissza 200 fontért, azaz 72 000 forintért biztosítja, 7 éjszaka egy háromcsillagos hotelben pedig 280 font, tehát 100 000 forint. A 10 tagú porcelánhíd - a teljes fogorvosi és fogtechnikai munkát számítva - 1350 font, 485 000 magyar forint ellenében kerül a páciens szájában. Ez így összesen 1830 font, tehát 656 000 forint. Ha a költőpénzt - a magyar konyha finomságainak megkóstolását, tokaji, paprika, matyó baba és egyéb szuvenír vásárlását - is beleszámítjuk, akkor is bőven 2000 font alatt marad a fogászati ellátás plusz az üdülés. Ezzel szemben Nagy-Britanniában csak ugyanennek a 10 tagú hídnak az ára - a fogorvosi kezeléssel együtt - 6000 font.

A térség országai – és az ezekben az országokban dolgozó mintegy 50 ezer fogorvos - egyre erősödő konkurenciát jelentenek. Ma már Lengyelország és Románia is a fogbeültetési céllal külföldre utazó britek három legkedveltebb célállomása közé tartozik. A legjelentősebb fogászati berendezéseket és anyagokat gyártó cégek sora azonban Budapestet választja regionális központjai székhelyének, s rendre Magyarországra szervezi továbbképző és termékismertető kurzusait a környező országok fogorvosai és fogtechnikusai számára. Természetesen az irány nem egyszer fordított, vagyis magyar fogorvosokat és fogtechnikusokat kérnek fel előadóinak a Romániában, Szlovákiában, Horvátországban, Szerbiában vagy éppen Oroszországban tartott szimpóziumokon, workshopokon.

A Közép és Kelet Európai térség legfontosabb fogászati eseménye a Budapesten évente megrendezésre kerülő Dental World Nemzetközi Továbbképző Konferencia és Fogászati Szakkiállítás.  A fogorvoslás legfontosabb szereplői – a fogorvosok, a fogtechnikusok, a szájhigiénikusok, a fogászati asszisztensek, valamint a gyártók és a forgalmazók – találkoznak itt, hogy mindössze három nap alatt, 8000 négyzetméteren szinte mindennel megismerkedjenek, ami a fogászatban újdonságnak számít.

Az elmúlt esztendőben már több mint 180 kiállító cég volt jelen legújabb termékeivel a Dental World-ön. A kiállítás valóban nemzetközi, a látogatók többek között olasz, svájci és német, sőt, szlovák, orosz és távol-keleti gyártók, illetve forgalmazók legkorszerűbb termékei, berendezési tárgyai, eszközei közül válogathattak.

Talán a Dental World érdeme is, hogy a magyar fogászat világszínvonalú, a magyar fogorvosok és fogtechnikusok mindent tudnak és alkalmaznak, amit a tudomány, illetve a technika kínál, legyen az alkalmazott technológia vagy felhasznált anyagok.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatszáznegyvenhat 
 
 
Milliárdos támogatások
Az Észak-Alföld, Dél-Alföld, Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókban 50 százalék, míg Budapesten és Pest megyében 10 százalék vissza nem térítendő támogatást adhat beruházásokhoz a kormány egyedi döntéssel.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu