Az esemény keretében a Debreceni Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) Dr. Sulyok Endre, a Pécsi Tudományegyetem professzora a Magyar Nephrológiáért Életműdíjat és Balázs Fecónak, a Korál együttes billentyűsének pedig a Művészetével a Lelkek Gyógyítója Díjat nyújtja át.
Dr. Kárpáti István, a Magyar Nephrológiai Társaság főtitkára a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez a kongresszus eltér a megszokottól, hiszen tanító és tanuló célzattal rendezik meg, vagyis hogy az elhangzottakat gyakorlatban is lehessen hasznosítani. A kongresszusnak minden évben mintegy 1000 résztvevője van. Olyan témák is rendszerint terítéken vannak, mint az idült vesebetegség gyakorisága.
A népbetegségek, a cukorbetegség és a magas vérnyomás hosszabb-rövidebb távon veseelégtelenséghez vezethetnek. Évente 7-8%-kal több beteg kerül be a dialízisprogramba - tette hozzá.
Magyarországon körülbelül 1 millió vesebetegségben szenvedő ember van. Ezt okozhatja a D-vitamin hiánya. A vesebetegeknél a D-vitamin hiánya korán kezdődik. – tudtuk meg Dr. Mátyus Jánostól, a Magyar Nephrológia Társaság Klinikai bizottság vezetőjétől.
A cukorbetegség és a magas vérnyomás kezelésére használt gyógyszerek is súlyos veseelégtelenséget okozhatnak, ha egy betegnek rejtett veseütőér szűkülete van, ekkor előfordulhat, hogy maga a gyógyszer váltja ki a vesebetegséget. A művese kezelésre szoruló betegek közel 10%-a így lett beteg. – mondta el Dr. Kárpáti István. |