Hatvan olasz gyereket vontak be a kísérletbe, akikről korábban megállapították, hogy tejre vagy tojásra nagymértékben allergiásak. A vizsgálat két részből állt. Az első rész tíz napon át tartott, és kórházi körülmények között végezték. Ekkor a legnagyobb ugyanis a súlyos allergiás reakció kockázata.
A kórházi tartózkodás alatt a gyerekek kétóránként tejet kaptak gyorsan emelkedő adagban. A kúra végén a gyerekek napi 1-2 deci tiszta tej elfogyasztására voltak képesek.
A második szakaszt otthon folytatták, és a szülőket megkérték, hogy szigorúan tartsák be az orvosi előírásokat. A résztvevők napi egyszer kaptak tejet, és sokkal lassabban növelték az adagokat.
A betegek egyharmada a kísérlet után már mindent szabadon fogyaszthat. A résztvevők fele még nem képes teljesen normális étrenden lenni, de jelentős mennyiségű tejet tud inni adverz reakció nélkül. A betegek 10 százaléka nem reagált a terápiára.
Az eljárásnak van bizonyos kockázata, mondják a kutatók, de haláleset nem történt. A kezelést otthon folytatók számára 24 órás ügyeletet tart a kórház.
A kezelés előnyei miatt érdemes vállalni a kockázatot, mondják a kutatók, ugyanis ha teljesen kiiktatják az allergiát okozó ételt az étrendből, szintén igen veszélyes lehet, mert a betegek előbb-utóbb óhatatlanul találkoznak az allergénnel, és ekkor nagyon súlyosak lehetnek a reakciók.
|