A német mérnökök megelégedtek a jól ismert kétliteres turbódízel legerősebb, 170 lóerős, két vezérműtengelyes konfekció-változatával, amellyel már eddig is számtalan, sportosnak szánt Audi, VW, Skoda és Seat személyautóban találkozhattunk. Így a dízel a leglassabb TT a kínálatban, bár azt azért nem mondanánk, hogy lomha lenne: a kupé 7,5, a roadster pedig 7,6 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-t, végsebességük pedig 226 illetve 223 km/h. Cserébe viszont elképesztően étvágytalanok a gázolajos kivitelek: a nyitott TT 5,5, a zárt 5,3 liter üzemanyagot fogyaszt 100 kilométeren, vegyes ciklusban. Természetesen ez a motor is Euro5-ös, és csupán 140 gramm szén-dioxidot bocsát a levegőbe kilométerenként.

Azt egyelőre nem árulták el, hogy a dízelmotoros TT mennyibe kerül majd, és mikorra kerülhet az Audi kereskedésekbe, de remélhetőleg ezekre a részletekre is fény derül, ha korábban nem, a jövő héten kezdődő Genfi Autószalonon, ahol a típus élőben is látható lesz, biztosan.

|