Az újabb őrületet kiváltó retro miniautó a mai naptól Pop, Sport és Lounge kivitelben, 1,2 literes 8 szelepes, 1,4 literes 16 szelepes és 1,3 literes Multijet dízelmotorral vásárolható meg Magyarországon. Az alapváltozat ára 2 800 500 forint, a csúcsfelszereltségű benzines és dízel változatok pedig 3 600 500 forintba kerülnek.
A Fiat 1957. július 4-én mutatta be az 500-ast, mely az olasz autógyár jelképe lett, mobilizálta egész Olaszországot és autóipari ikonná vált. Most, 50 évvel később a Fiat újra be akarja népesíteni az öreg kontinenst retro kisautóival; már az előértékesítések is minden képzeletet felülmúltak. A visszatérő 500-as elsőként az újságírókból álló szakmai zsűrit hódította meg, és elnyerte a "2008-as Év Autója" címet.
Az új 500-ast a lengyelországi Tychy-ben gyártják. A háromajtós kiskocsi 355 cm hosszú, 165 cm széles és 149 cm magas, tengelytávja pedig 230 cm. Rajongói háromféle erőforrás közül választhatnak: az 1,3-as 16 szelepes 75 lóerős Multijet turbódízel, illetve két benzinmotoros - az 1,2 literes 8 szelepes 69 lóerős és az 1,4 literes 16 szelepes 100 lóerős változatából.

Az 500-as az EuroNCAP töréstesztjén (35 ponttal) ötcsillagos eredményt ért el, és ezzel kategóriája legbiztonságosabb autója lett. A kiváló eredményben nagy része volt az alapfelszereltségbe tartozó passzív biztonsági berendezéseknek (az első, szakaszosan nyíló légzsákoknak, a két első oldallégzsáknak, a két függönylégzsáknak és a vezető térdlégzsákjának). A nagyteljesítményű fékrendszer mellett a Fiat 500-asban az autó mozgását felügyelő legfejlettebb elektronikus rendszerek is megtalálhatók: a blokkolásgátló (ABS) elektronikus fékerő-elosztóval, az elektronikus menetstabilizáló (ESP) kipörgésgátlóval (ASR), a nyomatékszabályozó (MSR), a hidraulikus fékasszisztens (HBA) és a Hill Holder.
Az "Élvezd az életet!" jegyében született 500-as igazi egyéniség, hiszen a konfigurátor segítségével 500 000 különböző változat alakítható ki. A Pop alapfelszereltségű 500-asokban már benne van az állítható magasságú kormány, az elektromos első ablakemelők és szervokormány, az elektromosan állítható külső tükrök, a 7 légzsák (vezetőoldali térdlégzsákkal), ESP menetstabilizáló (alap az 1,4-es motorhoz), továbbá a CD-rádió MP3 olvasóval és6 hangszóróval. Hozzájuk képest a Sport változatok mechanikus klímát, fűthető tükröket, sötétített hátsó üvegeket, ködfényszórókat, bőr multifunkciós sportkormányt, 15 colos könnyűfém keréktárcsákat, Blue & Me rendszert, valamint állítható magasságú vezetőülést tartalmaznak. A csúcs Lounge kiviteleket már automata klímaberendezéssel, króm csomaggal és árnyékolós üvegtetővel szállítják.
|