Ma 16°C    Holnap 18°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Elektromos autó forgalmazását ígéri 2010-re a Nissan
Feltöltve: 2008-05-14 21:37
Teljesen elektromos hajtású autót hoz forgalomba 2010-ben a Nissan az Egyesült Államokban és Japánban. A japán cég az első autógyártó, amelyik konkrét dátummal megjelölve ilyen tervet jelentett be - közölték detroiti források.     
Teljesen elektromos hajtású autót hoz forgalomba 2010-ben a Nissan az Egyesült Államokban és Japánban. A japán cég az első autógyártó, amelyik konkrét dátummal megjelölve ilyen tervet jelentett be - közölték detroiti források.

A Nissan a tervek szerint 2012-re már világszerte árusítani kívánja zéró emissziójú járműveit – mondta Carlos Ghosn vezérigazgató a The New York Timesnak. A Nissan úgy döntött, hogy a magas üzemanyagárak és a környezetvédelmi megfontolások miatt felgyorsítja az elektromos árammal működő kocsik fejlesztését.

Ghosn elmondta, hogy először kis autókkal fognak előállni, de a későbbiekben áruszállító és crossover járműveket is terveznek.

A lap szerint a Mitsubishi Motors és a Fuji már teszteli első elektromos autóik modelljeit, a General Motors és a Toyota pedig olyan hibrid autókban gondolkodnak, amelyekben a telepek feltöltését egy kisebb benzines erőforrás látja el. A GM 2010-re tervezi a Chevrolet Volt gyártásának megkezdését, és a Toyota is várhatóan két év múlva fog hozzá konnektoros hibrid kocsik termeléséhez.

Az egy évtizede még az összeomlás szélén álló Nissan azonban az első, amelyik megjelölte a forgalmazás időpontját. Carlos Ghosn nem árult el részleteket az elektromos járművekről, de azt mondta, hogy kezdetben csak néhány százas termelés várható.

A Nissan adja a litiumion-akkumulátorokat és francia partnere, a Renault fogja szolgáltatni az autókat. A cég mindenképpen vezető szerepet fog játszani a zéró emissziós autók gyártásában – szögezte le a vezérigazgató.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> transindex.ro | fotó: nissan.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: ötszázhetvenöt 
 
 
Milliárdos támogatások
Az Észak-Alföld, Dél-Alföld, Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókban 50 százalék, míg Budapesten és Pest megyében 10 százalék vissza nem térítendő támogatást adhat beruházásokhoz a kormány egyedi döntéssel.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu